4 június 2012
Category:
Blog
Comments: A honlapkészítés felesleges pénzkidobás! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A honlapkészítés felesleges pénzkidobás!

A szomszéd Pistike esete…mert az Ön cégének nem kell túl bonyolult…
Mint tudjuk egy igazán hatékony honlap alapja a tudatosan válaszott domain és stabil tárhely szolgáltató, ugyanakkor ezek az alapokkal még nem kapunk kész és tetszetős honlapot. Ahhoz, hogy a honlapunk is rendben legyen kell egy honlapfejlesztő, készítő cég. A TothSoft összefogott egyel, annak érdekében, hogy minél teljesebb és jobb szolgáltatást tudjunk nyújtani ezen a területen is, hiszen sok leendő ügyfelünk van, akik tárhelyükre profi honlapot készíttetnének.

Van azonban egy másik “csoport”, azok a cégek, akik már rendelkeznek honlappal, de valamiért elmaradtak a várt eredmények. Mikor feltesszük a kérdést számukra, hogy mi a honlapjuk célja, akkor általában ezek a válaszok:

– “Legyünk fent az Interneten!”
– “A konkurenciának is van honlapja!”
– “Be akarom mutatni a cégem!”
– “Be akarom mutatni a termékeim, szolgáltatásaim!”
– “Az Internetes megjelenés fontos!”
– “Haladnunk kell a korral…”
stb.

A sok logikus válasz között az esetek többségében nem találjuk meg azt a választ, hogy: “érdeklődőket, vevőket akarok, sokat!” pedig ez lenne a legfőbb cél…
mikor elmondják a fenti válaszokat, valamint Én is ismertetem az Én verziómat, akkor elkezdődik egy szabadkozási fázis: “hát ezt egy srác csinálta” … “Julika, a rokonom fia nagyon ügyes, ő rakta össze…

Semmi bajom ezzel, biztos, hogy ügyes, ugyanakkor Szinte elmondható, hogy ma már mindenkinek van a családjában, ismertségi körében valaki, aki meg tud szerkeszteni egy honlapot akár 10 – 40 ezer forintért, de a cég számára valahogy elmaradnak a várt eredmények, nem jönnek az érdeklődők, vevők, nincs látogatottság, valami mindig hiányzik stb… De vajon mit is várunk el egy 10 – 40 ezer forintos honlaptól? Ennyiért már trabantot is lehet kapni, mégsem érünk el vele forma1-es eredményeket!

Hogy is van ez?

A legtöbb esetben, mikor megkeresik a rokont, ismerőst, havert akkor elfelejtik azt, hogy ha valódi eredményeket várunk el egy honlaptól, akkor abba valódi tartalom és valódi technikai háttér kell, amelyeknek nagyon nagyon összhangban kell működniük a cél érdekében, de ez a technikai és tartalmi háttér több szakterület ismeretét igényli.

Ha ez a rokon, ismerős, haver Online marketing szakember, ismeri a Webergonómiát (Usability), kiváló Arculattervező, internetes értékesítési szövegíró és még ezen felül ért a keresőoptimalizáláshoz is (annak is több területéhez: linképítés, on-site optim stb.), akkor minden rendben, a honlapnak jó esélye van az internetes értékesítésre vegye meg tőle 10 – 40 ezerért, viszont ha egyik szakterületben sem jártas az elkészítő, akkor egyet értek azokkal, akik a fenti forgatókönyv szerint vettek honlapot és nem értek el eredményeket.

A tipp: abban a szakterületek nélküli 10 – 40 ezer forintos kategóriában a honlapkészítés valóban felesleges pénzkidobás! Ne tegye! Minden esetben győződjön meg a készítők szakmai felkészültségéről, amelyről laikusként a referenciák alapján győződhet meg. Ugye az Ön honlapkészítője, elég felkészült szakmailag ezeken a területeket?

Comments are closed.